Aisa kinézett az ablakon és látta, ahogy elhajt az a 124-es, indigókék, krómozott kerekű és ablakkeretű mercédesz, amelyikkel Aisa érkezett.
- Előjöhetsz! – szólt közömbös hangon, mint akit nem érdekel az sem, ha ottmarad.
- Köszönöm! – mondta a lány hálával a hangjában.
- Hogy lehet egy ilyen érzékeny lány titkos ügynök? – kérdezte Aisa megvetéssel a hangjában.
- Az öcsémet kerestem – kezdte elsötétült arccal, de a tudós közbeszólt.
-Lél! Mit csinálsz?! Ne hallgatózz, figyelj oda! – förmedt Lélre.
- Sajnálom…

Ekkor az összes mappa a földre hullott. Aisa odament és kivett egyet. – Ez az öcséd mappája. Odaadnám, de akkor engem megölnek – mondta érzelem mentes hangon, mint akinek minden mindegy. – El kell lopnod – itt kis szünetettartott, mert gondolkozott. – Pár napig hozzám költözhetsz, amíg jobban leszel.
- Köszönöm! – hálákodott majd rövid habozás után megkérdezte: - Amúgy, izé, hol tanuéltál meg ilyeneket? Mármint kivetted a golyót és összevartad a sebet… Túl fiatal vagy, hogy orvos legyél, tényleg, hány éves is vagy?
- Te tényleg a kormánynak dolgoztál? – gúnyolódott a tudós pakolászás közben. – Láttam egy filmben és 17. – Majd gyorsan hozzátette: - Az én lakásomat figyeli a maffia, szóval…
- Van egy ötletem! – szólt közbe Lél és felkészült, hogy Aisa letolja, de ehelyett mindkét lány figyelmesen hallgatta a tervet.