Aisa leült az íróasztalához a laborban. A meleg napsugarak beáradtak a régi ablakokon. Melegebb volt a kellemesnél, ám Aisa így szerette. 

-         Lél! Vidd el a kocsim, úgy félórára innen van egy raktárépület, ha felmutatatod a kocsi kulcsát és azt mondod én küldtelek, akkor szokásos szállítmányt odaadják neked. Hozd el!

-          Rendben van.

-          Lél? – fordult felé Aisa.

-          Igen? – felelt meglepődve.

-          Siess,... légy óvatos és vigyázz magadra! – mondta és közben tekintete visszavándorolt az íróasztalán lévő nyitott füzetre.

Lél nem szólt csak felvette a kulcsot és távozott.

-          Balra fordult… - gondolkodott hangosan Aisa – Miért Balra? A legtöbb ember balra fordul… Miért nem vagy különleges? – kérdezte magától, hiszen Lél már régen távozott.

              Aisa zajt hallott a laborban, így bezárta az ajtót és elindult körülnézni. Egy emelettel feljebb friss vért és lábnyomokat talált a porban. Annak ellenére, hogy B-kategóriás horrorfilmre emlékeztette a helyzet, mint minden eszméletlen buta főhős követte a nyomokat egy sötét résnyire nyitott ajtóig. Az ajtó túloldalán hideg és sötét volt. Csak a résnyire kinyílt ajtó fénye szűrődött a szobában lévő tárgyakra. Polcok, dobozok egy asztal. A szobának nem volt ablaka csak egy ajtaja és vastagon állt a por. Aisa lenézett a földre, mert belelépett valami tócsába. Aisa hideg véréről volt híres, így fapofával végig tudott sétálni a sötétbe, amíg látott utána visszafordult.