2014. okt 06.

Titkos?! 8.rész

írta: StrollingAngel
Titkos?! 8.rész

Ödön hosszasan nézte imádata tárgyát, Celiát, ahogy a ház mögötti medencében úszott. Apja fontosnak tartotta, hogy lánya meg tudja védeni magát, ezért egészen kicsi korában már több harcművészeti tanárt ismert, mint hasonló korú gyereket. A futás, úszás, hegymászás és túlélőpróbák mellett az eszének is vágnia kellett. Mint a Maffia főnök lánya tökéletesnek kellett lennie. Ödön még akkor is csodálatosnak találta, amikor a hossz végén Celia úgy fordult, hogy Ödön nagyik vizes legyen. Eszébe jutott az esti vitájuk. Celia már tudta, hogy gyerekes és hisztis volt, de olyan makacs is, hogy ezt képtelen volt beismerni. Ödön bár nagyon dühös lett a múlt estétől és Celia mai viselkedése sem segített a helyzeten.

-          Celia! – szólt egy érces kemény férfihang. – Celia! – bömbölte újra.

A lány kimászott a vízből és kislányos bájjal szaladt apja felé.

-          Apu! Mond csak!

-          Van egy kis gond! Ödönt kihagyjuk belőle.

Azzal a testőr visszaült. Elgondolkozva nézett utánuk összezavarodva. Nem tudta mi lehet olyan titkos, hogy még az sem tudhatja, aki mindenbe benne van.

Szólj hozzá