Meglepetésére egy ismerős arc állt az ajtóban.

-          Lél! Hogy-hogy itt vagy? Mondtam, hogy elvagyok.

-          Beatricét azért hagytad rám, hogy hazavigyem, igaz?

-          De ha már itt vagy, jegyzeteld le nekem a kísérletet. – mondta Aisa ügyet sem vetve Lél szavaira.

-          Figyelsz te rám? – vált ingerülté a fiú.

-          És nem láttad a petróleumlámpát? Lehet van itt valami értékes.

Lél elkapta Aisa karjait és mélyen belenézett a barna démon szemeivel a lány világoskék szemeibe. Az nap Aisa csak kihúzta a szemeit és jobb szeme mellé egy ?!-t festett. Aisa elvörösödött és könnyek gyűltek a szemébe. Lél rádöbbent, hogy Aisa szereti őt és hogy soha sem ártana neki, sem senkinek aki neki fontos. Aztán elengedte és lesütötte szemét.

-          Hozom a lámpát. – azzal hátat fordított és eltűnt.

Amikor visszatért Aisát sokkos állapotban találta, a feje vérzett.

-          Lé-Lél? – tért lassan magához. ? Mély levegőt vett, majd ráeszmélt, hogy Lél a karjaiban tartja és úgy állnak. – Elengedhetsz, meg vagyok! – elvörösödött és eltolta magától segédjét.

Megfogta a lámpát és elindult a raktár belseje felé. Odabent az egyik doboz le volt esve a folyosó közepére. Ez esett Aisára. A lány követte Lélt, így Haladtak lassan és óvatosan előre. A padlón egyre több vértócsa követte egymást, később szuszogást hallottak a sötétben.

-          Nem félsz? – kérdezte Lél.

-          Dehogy! Haladj vagy engedj előre! – szólt magabiztosan, amitől Lél biztossá vált, hogy Aisa nem fél.

De tévedett, mert a lány rettegett. Mégis a kíváncsisága akkor is hajtotta volna előre, ha Lél nincs ott vele. A folyosó véget ért és egy hatalmas vértócsa közepén a falnak dőlve egy nő kucorgott.

-          Te meg ki vagy?